Kedves Vendégeink!

A Lósi Majorban élők és dolgozók (továbbiakban Majoritás) mindent megtesz annak érdekében, hogy itt tartózkodásuk, pihenésük elvárásaiknak mindenben megfelelő legyen. Az alábbi házirendi pontok minden a Majorban tartandó rendezvényen résztvevő (és szálló) vendégre vonatkoznak.

A Major teljes területe 13 hektár, hozzátartoznak a vendégeket szolgáló szállások, a rendezvényekre alkalmas pajta, ugyanakkor a patak, legelők, veteményesek is. Vendégeink és a majorban élő állatok (és növények) védelme érdekében kérjük tartsák be az alábbi alapvető szabályokat.

TŰZ

Tűzgyújtáshoz engedélyt kell kérni, a Majoritás felügyelete nélkül tűz nem rakható (a szénabálák, szalmabálák, faházak fokozottan veszélyeztettek).

Az épületekben dohányozni szigorúan tilos! Kültéren a bejáratok 5 méteres közelségét leszámítva bárhol rágyújthat, azonban kérjük, semmilyen esetben ne dobjon el csikket! Egyrészt a tűzveszély miatt, valamint az állatok és a természet védelme miatt sem.

ÁLLATOK

Kérjük, a Major területén élő állatokat ne etesse (a macskákat, kutyákat, tyúkokat, lovakat, kecskéket, rackákat, birkákat és az alpakát se). A Majoritás jól ismeri az állatok igényeit, nem megfelelő minőségű, jellegű vagy mennyiségű étel komoly kárt okozhat bennük. Ha etetni szeretnének, természetesen szívesen biztosítunk rá lehetőséget.

A fehér villanypásztorral ellátott területekre TILOS a belépés, a villanypásztorok áram alatt vannak. Nem kellemes megfogni őket, kérjük, ne tegye! Amennyiben szeretne állatokat simogatni, keresse meg a Majoritás éppen ráérő tagját és egyeztessen velük, akik örömmel körbevezetik az állatok között. Ez az Ön és az állatok épsége miatt is különösen fontos. Állataink alapvetően barátságosak, emberhez szokottak, de a nem megfelelő közeledés hozzájuk megijesztheti őket.

A kutyáink feladata a birtok védelme a vadállatoktól, így szabadon tartjuk őket. Az erdő közepén található a major, így mindenféle vadállat (rókák, szarvasok, vaddisznók) betévedhetnek, kárt okozva, elrabolva a csirkéket, kisállatokat. Emberekhez szokott, barátságos kutyák, más kutyákkal pár perc ismerkedés után jól kijönnek. Kutyát a birtokra hozni szabad, de kérjük, érkezéskor a mi jelenlétünkben ismertessük össze a vendég és a helyi kutyákat.

AUTÓK

A major területén lévő kavicsozott utak biztosítják, hogy a rendezvényekre könnyen lehessen nagy mennyiségű felszerelést szállítani. Kérjük semmilyen esetben se álljanak fűre, illetve ne hajtsanak a Pajtához a füvön át!

A Major területén parkolni a kijelölt parkolón kívül tilos. Természetesen lehetőséget biztosítunk a behajtásra a lepakoláshoz, azonban kérjük, utána gépkocsijaikat a parkolóban helyezzék el. A Majorban ennek ellenére a füvön parkoló autók tulajdonosainak felhívjuk figyelmét a helyes parkolásra, amennyiben a felszólítás ellenére sem állnak ki kocsijukkal, autónként 5.000 Ft büntetést kell fizetni. Rendezvény esetén ezt az összeget a kaucióból vonjuk le.

GYEREKEK

Kérjük fokozottan figyeljenek gyermekeikre, hiszen a major területén sok számukra érdekes, ugyanakkor veszélyes dolog található (tűz, állatok, árkok, szerszámok, stb.). Kiskorú személy a Major területén belül nagykorú felügyelete nélkül nem tartózkodhat.

SZÁLLÁS

A major szálláshelyei egyszerű vidéki vendégszobák. A szobákhoz tiszta ágyneműt minden esetben biztosítunk. WC-papírt, folyékony szappant elhelyezünk a fürdőszobákban. Törölközőket a szekrényekből tudnak venni igény szerint. A szobákat itt tartózkodásuk alatt nem takarítjuk, azonban seprű, felmosó mindenhol rendelkezésükre áll.

Esküvő vagy egyéb zártkörű rendezvény esetén a területet kibérlő személy (pl. a pár) dönt a szobák használatáról, ki hol lakik, ki kivel kerül egy szobába. Ezzel kapcsolatos kérdésekben, átszervezési igényekben a Majoritás sajnos nem tud segíteni.

Amennyiben sátrazni szeretnének a major területén, kérjük keressék meg a Majoritás valamely tagját, aki eligazítja Önöket, hogy hol lehetséges és praktikus a sátor felállítása.

BIZTONSÁG

Majorunk mellett vezet el a környék turista útvonala, melyen sokan járnak kerékpárral, gyalogosan. Bár a Major körbekerített, kapunk nyitva áll a rendezvények alatt. Az esküvőre vagy más nagy létszámú rendezvényre érkező vendégeket a Majoritás nem ismeri, így abban sem tudunk segíteni, hogy ki az, aki esetleg illetéktelenül tartózkodik itt. A terület nincs bekamerázva, őrizve: kérjük ennek tudatában vigyázzanak értékeikre, személyes holmijaikra! Zárják be az ajtókat és az ablakokat amikor nem tartózkodnak a szobában. Készpénzt, komoly értéktárgyakat (pl. kamera, ékszerek, kocsikulcs) ne hagyjanak a szálláson, ezekért felelősséget nem vállalunk.

KÁROKOZÁS

A major területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni. Ugyanez vonatkozik a kisállatok, állatok által okozott kárra, amit az állat törvényes gazdája köteles megtéríteni. Esküvők, zártkörű rendezvények esetén a rendezvény főszervezője által fizetett kaucióból kerül levonásra a vendégeik által okozott kár.

Felhívjuk figyelmét, hogy a Majoritásnak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, stb.). Kérjük továbbá, hogy ne csak a majorra, magukra is vigyázzanak: a Majorban történő balesetekért a Majoritásnak nem áll módjában felelősséget vállalni.

A Majoritás fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, problémát okozó vendégeket figyelmeztesse a házirend betartására, amennyiben ennek ellenére sem tartják be, a major területéről kitiltjuk őket, bármilyen kártérítés nélkül.

A szobákat (amennyiben az árajánlatban vagy a szerződésben máshogy nem jeleztük) az érkezési napon 18:00-tól biztosítjuk, a szobák elhagyása legkésőbb 12:00-ig történjen meg. A

Reklamációra csak az itt tartózkodása alatt van lehetősége, utólagos reklamációt nem fogadunk el.

A talált tárgyakat kérjük a Fogadóban adják le, és mi megpróbáljuk megkeresni tulajdonosukat. Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, a tárgy leírásának megadásával átadjuk neki azt.

Baleset, vagy rendkívüli esemény bekövetkeztekor kérjük, azonnal értesítsék a Majoritást. Kérjük, hogy jelezzék, ha valamely használati eszköz meghibásodik, hogy mielőbb kijavíthassuk azt.