Gazdaság

A Lósi Major nemcsak rendezvény-helyszín, hanem egy kis gazdaság is egyben.

Kérjük, a Major területén élő állatokat ne etessétek (a macskákat, kutyákat, tyúkokat, lovakat, kecskéket, rackákat, birkákat és az alpakát se). A Majoritás jól ismeri az állatok igényeit, nem megfelelő minőségű, jellegű vagy mennyiségű étel komoly kárt okozhat bennük. Ha etetni szeretnétek, természetesen szívesen biztosítunk rá lehetőséget.

A fehér villanypásztorral ellátott területekre TILOS a belépés, a villanypásztorok áram alatt vannak. Amennyiben szeretnétek állatokat simogatni, keressétek meg a Majoritás éppen ráérő tagját és egyeztessen velük, akik örömmel körbevezetik az állatok között.  Állataink alapvetően barátságosak, emberhez szokottak, de a nem megfelelő közeledés hozzájuk megijesztheti őket.

Kecskék

A gazdasági udvar legnagyobb létszámú (és leghasznosabb) csapata kecskenyájunk. Bocedli és Brader, a kecskebakok és a lányok napközben kint legelésznek, estére visszatérnek az udvarba. A napi tejadagjukból pedig kecskesajtot készítünk, melyet utána a pincében érlelünk – már ha marad egyáltalán, és nem fogy el frissen mind.

Birkák

Bár Béla és Betti a kedvenceink, nagyon hasznosnak nem mondanánk őket. Idén január 2-án születtek pici barányaik, Balu- és Bari bárány.  Belőlük nem készül semmi, mindössze simogatni való, kedves biofűnyírók.

Alpaka

Hogy mit keres két alpaka a birtokunkon? Minden Joséval, a két alpakánk elődjével indult, aki miatt nagyon megszerettük ezeket az aranyos lényeket. Az alpaka, olyan mint egy láma, csak kisebb, barátságos, és nem köp. Amennyiben szívesen megismerkednél az alpakákkal, keress meg minket!

Szárnyasok

A major tojás-ellátmányosai, és a környékbeli rókák kedvencei. Szerencsére ezért van Szamóca, a komondor, aki vigyáz rájuk.

Kutyák, macskák

A birtokon három igen jellemző magyar kutyafajta képviselteti magát:

Nimród, a vizsla, aki kevésbé vadász mint inkább öleb. Morcos öregúr, aki folyamatosan rendreutasítja a fiatalabb kutyákat, de sötétedés után már ágyban fekszik. Meglepő módon elképesztően ügyes kecske-terelő.

Szamóca, a komondor lánykánk, akinek tisztje a birtokot őrizni. Elképesztően szociális, alig várja a vendégek érkezését, remek gyerek-felügyelő, és nehéz lehagyni a fotókról mert mindig belemászik a képbe.

Borka, a puli, kuka-felügyelő. Kis fekete átokfajzatunk segít, hogy a kukákat rendszeresen ürítsük (különben ő teszi), ne hagyjunk szét semmit. Mondhatnánk hogy terelőkutya, de jobban szeret Szamócával lógni, birtokot őrizni, mint a kecskéket terelni.

Na és persze Gabi, a kis befogadott sete-suta keverék kutyusunk, a macskák nagy barátja.

Macskákból sajnos sosincs hiány, mindig tesznek ki az út mellé kiscicákat, de öt állandó bentlakónk Csusza, Mihály, Hamu, Laci és Kálmánka. Kálmánka az igazi szobacica, míg a többiek a tanya egészét uralják.

Állatok, akikkel ritkán találkoznak a vendégek

Ilyenek  a rackák szabad népe, vagy  Chuck, a törpesün. A rackák egyetlen haszna az évi egyszeri nyírás, hogy a szőrüket utána hónapokig pakolgathassuk az istállóban. A törpesün pedig esténként a futókerekében tekeri a kilométereket.

Lovak

Négy lovunk van és egy bértartott kancánk. Ők használják a tanya legnagyobb területét (nem számolva a macskáinkat). A lovainkat elsősorban magunk miatt tartjuk, a rendezvények alatt és a tanya fenntartásával kapcsolatos teendők miatt sajnos ritkán van időnk másoknak lovas programokat biztosítani.

Növények

Természetesen az állatok mellett a növényekre is gondot fordítunk. Tavasztól indul a palántázás, hogy mindig legyen friss paradicsom, paprika. A patakparton bőségesen terem a bodza, így egész nyáron házi bodzaszörp fogyasztható nálunk.